English

Jegy

művész

Farkasházi  Réka
3

Farkasházi Réka

Született: 1977. augusztus 16.

Színésznő.

Elek Judit Ébredés című filmjében 17 évesen mutatkozott be. Érettségije után felvették a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődésszervező szakos diplomát szerzett. A Veszprémi Pannon Egyetemen színház- és drámapedagógusként végzett 2013-ban. 1998-ban bekerült a Barátok közt című sorozatba. 2001-ben férjhez ment Sárközy Bencéhez,…

 Tovább

Aktuális programok

Jelenleg nincs futó program!

Színésznő.

Elek Judit Ébredés című filmjében 17 évesen mutatkozott be. Érettségije után felvették a Gór Nagy Mária Színitanodába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művelődésszervező szakos diplomát szerzett. A Veszprémi Pannon Egyetemen színház- és drámapedagógusként végzett 2013-ban. 1998-ban bekerült a Barátok közt című sorozatba. 2001-ben férjhez ment Sárközy Bencéhez, 3 évvel később megszületett a kisfiuk, Benjamin, 2009-ben pedig Rebeka. 2004-ben Juga Veronikával megjelentették Csemetéink csemegéi című könyvüket. 2005-ben megjelent Samunadrág című gyereklemeze, amelyen Kukorelly Endremegzenésített verseit énekli. 2010-ben Hajnali csillag peremén címmel a második lemeze is elkészült, melyet 2011-ben Fonogram díjra jelöltek. Az eltelt években több száz koncertet adott zenekarával az ország számos pontján. 2006-ban a Szombat esti láz 2. szériájában Angyal Andrással táncolt. A Karinthy Színházban az Acélmagnóliákban a világ legcsinosabb lányát, az Őrült nászban a lokál táncosnőjét alakította. 2007-ben szerepet kapott Szőke András Hasutasok című filmjében. 2010-ben a Játékszín csapatába került. 2012 májusában indították Gubás Gabival közös blogjukat a www.anyakanyar.hu-n.

Díj: Fonogram-díj

Korábbi fontosabb szerepei:

A szerelmes nagykövet (2008, Budaörsi Játékszín)
Társasjáték New Yorkban (2007, Budaörsi Játékszín)
Oscar (2007, Budaörsi Játékszín)
Acélmagnóliák (2006, Karinthy Színház)
Második szereposztás (2006, Körúti Színház)
Fenn az ernyő nincsen kas (2006, Szentendrei Teátrum
Őrült nász avagy esküvő a lokálban (2005, Karinthy Színház)
Álmodozók a falvédőről (2005, Vidám Színpad)
Szivecskéim (2002, (IBS Színpad)
Csipkerózsika
Apám beájulna

Szerepei az Új Színházban:

Ricse, Ricse, Beatrice: Kutyi, Feró szerelme 
Csíksomlyói passió: Mária Magdolna
Hangemberek: Szerb Júlia

Televíziós szerepek:

Az Ébredés (1995)
Gyilkos kedv (1997)
Vakvagányok (2001)
Na végre itt a nyár! (2002)
Ultra (2003)
Hasutasok (2007)
Barátok közt (1998-2005)
1998-ban a Szoknyavadász című 30 perces kísérleti film

A szabin nők elrablása

A szabin nők elrablása

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • ETELKA, A LEÁNYA
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Budaörsi Latinovits Színház
  • DEBBIE, a nagykövet lánya
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Vidám Színpad
  • Debbie, a nagykövet lánya
A SZERELMES NAGYKÖVET

A SZERELMES NAGYKÖVET

Csepel Színház
  • Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Debbie, a nagykövet lánya
A szerelmes nagykövet

A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Debbie, a nagykövet lánya
A VÖRÖS BESTIA

A VÖRÖS BESTIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Hedvig, a lányuk
Acélmagnóliák - a Száguldó Orfeum előadása, Bencze Ilona rendezése

Acélmagnóliák - a Száguldó Orfeum előadása, Bencze Ilona rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Shelby Eatenton
Advent Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Advent Farkasházi Réka és a Tintanyúl

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színésznő, énekesnő, színház- és drámapedagógus.
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban

Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Barbara
Az áldozat (Szt. Margit legendája)

Az áldozat (Szt. Margit legendája)

Új Színház
  • APÁCA: Judit
Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Az áldozat(Szt. Margit legendája)/KerFeszt-Premier

Új Színház
  • APÁCA: Judit
Bengt Ahlfors: Színházkomédia

Bengt Ahlfors: Színházkomédia

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Lotta, színésznő
Bergman:Társasjáték New Yorkban

Bergman:Társasjáték New Yorkban

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Barbara
Családi vasárnap: Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Családi vasárnap: Farkasházi Réka és a Tintanyúl

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Egyéb
FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL

FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Egyéb
Farkasházi Réka és a Tintanyúl

Farkasházi Réka és a Tintanyúl

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színésznő, énekesnő, színház- és drámapedagógus.
Farkasházi Réka és a Tintanyúl - Életmesék

Farkasházi Réka és a Tintanyúl - Életmesék

MOMkult
  • Egyéb
Farkasházi Réka és a Tintanyúl - Tavaszi zsongás a Várkert Bazárban

Farkasházi Réka és a Tintanyúl - Tavaszi zsongás a Várkert Bazárban

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Színésznő, énekesnő, színház- és drámapedagógus.
FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL - zenés családi délelőtt

FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL - zenés családi délelőtt

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ének
Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncert

Farkasházi Réka és a Tintanyúl koncert

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Színésznő, énekesnő, színház- és drámapedagógus.
FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL ZENEKAR koncert

FARKASHÁZI RÉKA ÉS A TINTANYÚL ZENEKAR koncert

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • ének
Farkasházi Réka-Laza esti beszélgetés

Farkasházi Réka-Laza esti beszélgetés

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Vendég
Fejünk felől a tetőt

Fejünk felől a tetőt

Thália Színház
  • Eszter, a lányuk
FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

FEJÜNK FELÖL A TETŐT - színpadi játék

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Eszter a lányuk
Jancsó Miklós – Fodor János: Túl a Horizonton - Világzenei produkció / Sound - Vision - Spirit

Jancsó Miklós – Fodor János: Túl a Horizonton - Világzenei produkció / Sound - Vision - Spirit

MOMkult
  • Mesélő
Jászai Játszó: Tündérvándor - Farkasházi Réka koncert

Jászai Játszó: Tündérvándor - Farkasházi Réka koncert

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Eszter
Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Eszter, a lányuk
Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Jókai Anna: Fejünk felöl tetőt

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Louis Velle: Szenteltvíz és kokain

Bakelit Multi Art Center
  • Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
M. P.: A szerelmes nagykövet

M. P.: A szerelmes nagykövet

Pesti Művész Színház SZE
  • Debbie, a nagykövet lánya
MASNI ÉS POCÓ MIHÁLYI RÉKÁVAL - Szuperhős – lemezbemutató koncert / MINIMATINÉ

MASNI ÉS POCÓ MIHÁLYI RÉKÁVAL - Szuperhős – lemezbemutató koncert / MINIMATINÉ

Müpa
  • ének / vocals
MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MIÉRT ŐK? | SZÍNPADI AKCIÓ AZ ELTŰNT GYERMEKEKÉRT

MOMkult
  • Színész
Náray Tamás: Zarah álma – Náray Tamás új regényének bemutatója

Náray Tamás: Zarah álma – Náray Tamás új regényének bemutatója

Budapest Music Center
  • A regényből felolvas
Női furcsa pár

Női furcsa pár

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Sylvie
Női furcsa pár

Női furcsa pár

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - Neil Simon vígjátéka 2 részben, Bencze Ilona rendezése

NŐI FURCSA PÁR - Neil Simon vígjátéka 2 részben, Bencze Ilona rendezése

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • /
Női furcsa pár - Neil Simon/IISZT Színház

Női furcsa pár - Neil Simon/IISZT Színház

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Sylvie
NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

NŐI FURCSA PÁR - vígjáték

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Sylvie
RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

RANDEVÚ PÁRIZSBAN Fogi Színháza

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy

Randevú Párizsban, avagy

Pesti Művész Színház SZE
  • Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Randevú Párizsban, avagy Sz. és k.

Pesti Művész Színház SZE
  • Nicolette (a kegyszerkereskedő lánya)
Randevú Párizsban, avagy Szenteltvíz és kokain

Ricse, Ricse, Beatrice - Premier

Ricse, Ricse, Beatrice - Premier

Új Színház
  • KUTYI – Feró szerelme
Ricse, Ricse, Beatrice - Szilveszteri meglepetéssel

Ricse, Ricse, Beatrice - Szilveszteri meglepetéssel

Új Színház
  • Kutyi
Robert Harling: Acélmagnóliák

Robert Harling: Acélmagnóliák

Általános
  • Shelby Eatenton-Latcherie, a világ legcsinosabb lánya
SEJ, SZELLŐK groteszk úttörő revü

SEJ, SZELLŐK groteszk úttörő revü

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Fulmer Kató néptanító
SEJ, SZELLŐK... - űttörő revű

SEJ, SZELLŐK... - űttörő revű

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Fulmer Kató (néptanító)
SEJ, SZELLŐK... - úttörő revü

SEJ, SZELLŐK... - úttörő revü

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Fulmer Kató (néptanító)
Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

Skót Mámor - Ivancsics Ilona és Színtársai előadása

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
  • Eszter a lányuk
Szenteltvíz és kokain

Szenteltvíz és kokain

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Nicolette, a lányuk
Szerelmes nagykövet.

Szerelmes nagykövet.

Vidám Színpad
  • Debbie,a nagykövet lánya
SZÍNHÁZKOMÉDIA

SZÍNHÁZKOMÉDIA

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Lotta - színésznő
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Barbara
Társasjáték New Yorkban

Társasjáték New Yorkban

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Barbara
Tom Sawyer kalandjai

Tom Sawyer kalandjai

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
UDVARSZÍNHÁZ-Nők bura alatt

UDVARSZÍNHÁZ-Nők bura alatt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Varázsnagymama / a Tintanyúl zenekar és a Kultúrbrigád előadása

Varázsnagymama / a Tintanyúl zenekar és a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Kislány
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben

C&M Hungary Kft.
  • Debbie, a nagykövet lánya
VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

VIDÁM SZÍNPAD A SZIKRÁBAN, A SZERELMES NAGYKÖVET bohózat két részben, nyilvános főpróba

C&M Hungary Kft.
  • Debbie, a nagykövet lánya

Ajánlataink

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:

Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!