Magyar

Buy Tickets

Artist


Kata Dobó
2

Kata Dobó

Birth: 1974. február 25. (Győr)

Színésznő, rendező.

Érettségi után felvételizett a bölcsészkarra, de nem vették fel. Saját lábára akart állni, ezért dolgozott például titkárnőként is. Egy neves divatstúdió modellversenyére jelentkezett, ahol beválogatták a profi modellképző kurzusukra. Több magazinban szerepelt modellként, majd Németországba szerződött, ahol katalógusokban szerepelt. 1995-ben egy véletlen folytán (azt hitte…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Színésznő, rendező.

Érettségi után felvételizett a bölcsészkarra, de nem vették fel. Saját lábára akart állni, ezért dolgozott például titkárnőként is. Egy neves divatstúdió modellversenyére jelentkezett, ahol beválogatták a profi modellképző kurzusukra. Több magazinban szerepelt modellként, majd Németországba szerződött, ahol katalógusokban szerepelt. 1995-ben egy véletlen folytán (azt hitte modellválogatóra megy) került be az Éretlenek című sorozat szereplői közé. Az igazi hírnevet az A miniszter félrelép című film hozta meg számára 1997-ben, ahol Marosi Tündét alakította.

1997-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is, ahol kétszer halasztott, majd csak az első évfolyamot végezte el. Később az Egyesült Államokba utazott és Hollywoodban tanult színészmesterséget.
Az utóbbi években szerepelt vendégként a Karinthy Színház, a Pinceszínház, a Játékszín, az Átrium Film-Színház előadásaiban. 2008–2014 között a Békéscsabai Jókai Színházban is fellépett. 2019-ben a Kölcsönlakás című filmmel debütált filmrendezőként, melyet több mint 150 ezren néztek meg a hazai mozikban, ezzel 2019 legnézettebb magyar mozifilmje lett.

Díjak:
Sikeres Nők Magazin Talentum-díj (2006)
Story Ötcsillag-díj (2006)
Story Ötcsillag-díj (2008)

Jelölések:
Csapnivaló-díj (2000)

Színházi munkáiból:
William Gibson: Libikóka, Bemutató: 2008. május. 9., Pinceszínház
Lüzisztraté, Bemutató: 2008. október. 3., Békéscsabai Jókai Színház
Pszicho, Bemutató: 2009. október. 2., Budapesti Kamaraszínház
Werner Schwab: Elnöknők, Bemutató: 2009. december. 4., Békéscsabai Jókai Színház
Minden ugyanúgy van, Bemutató: 2010. május. 28., Mikroszkóp Színpad
Érzelmes Üzletek, Bemutató: 2010. szeptember. 24., Mikroszkóp színpad
Roland Topor: Albérlet az asztal alatt, Bemutató: 2010. november. 19., Budaörsi Latinovits Színház
Stuart Mária (Schiller: Stuart Mária), Bemutató: 2011. január. 14., Békéscsabai jókai Színház
William Shakespeare: Lear Király, Bemutató: 2013. április. 25., Békéscsabai Jókai Színház
Ron Clark - Sam Babrick: Én, Te őt!, Bemutató: 2013. szeptember. 13., Karinthy Színház
Robert Thomas: Nyolc nő, Bemutató: 2013. december 14., Játékszín
Molière: Tartuffe, Bemutató: 2014. február. 13., Pinceszínház
Kegyelemkenyér, Bemutató: 2015. február. 8., Pinceszínház
Joe Orton: Szajré, Bemutató: 2016. szeptember. 23., Karinthy Színház
Ray Cooney - John Chapman: Kölcsönlakás, Bemutató: 2016. december. 10., Játékszín
Ettore Scola: Egy különleges nap, Bemutató: 2018. november. 10., Hatszín Teátrum
Paolo Genovese: Teljesen Idegenek, Bemutató: 2019. november 23., Játékszín
Szente Vajk - Galambos Attila: Dominógyilkosság, Bemutató: 2021. június 04., Játékszín
Wiki letter w.svg    Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Filmszerepeiből:
Éretlenek (1995) – tévésorozat
A miniszter félrelép (1997)
Európa Expressz (1998)
Ámbár tanár úr (1998)
Waterlooi győzelem (2000)
15 perc hírnév (2001)
Amerikai rapszódia (2001)
Rollerball – Könyörtelen játék (2002)
Túlélésből jeles (Detention) (2003)
A professzor (2003)
CSI: A helyszínelők (2003)
Detention: An Afta' Skool Special (2004)
Csak szex és más semmi (2005)
Szabadság, szerelem (2006)
Elemi ösztön 2. (2006)
Vér és csokoládé (2007)
Ben David: Broken Sky (2007)
Madness Is Catching (2008)
King Conqueror (2009)
A jóéjtpuszi (The Kiss Goodnight) (2009)
Halálkeringő (2010)
A néma szemtanú (2011) – tévésorozat
Split Perfect (2012)
Hacktion: Újratöltve (2013) – tévésorozat
Fapad (2014) – tévésorozat
Válótársak (2016–2017) – tévésorozat
What if? (2016)
Brazilok (2017)
Csak színház és más semmi (2017) – tévésorozat
Egynyári kaland (2017) – tévésorozat
Pappa Pia (2017)
Budapest Noir (2017)
Korhatáros szerelem (2017-2018) - tévésorozat
I Love You, Too (2020)

Filmrendezői munkáiból:
Kölcsönlakás (2019)
El a kezekkel a Papámtól! (2021)

"Szajré" bohózat 2 részben a Karinthy Színház előadásában

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Fay
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Louise, az új szobalány
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Nyolc nő - komédia

Tihanyi Szabadtéri Játékok
  • Louise, az új szobalány
8 nő a Játékszín előadása

8 nő a Játékszín előadása

Fórum Színház Nonprofit KH Kft.
  • Louise, az új szobalán
A Dominógyilkosság

A Dominógyilkosság

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Sharon, sajtószóvivő
A dominógyilkosság

A dominógyilkosság

Móricz Zsigmond Színház
  • Sharon, sajtószóvivő
A dominógyilkosság

A dominógyilkosság

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sharon, sajtószóvivő
A dominógyilkosság

A dominógyilkosság

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Sharon, sajtószóvivő
A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő

A JÁTÉKSZÍN BEMUTATJA: Nyolc nő

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Louise, az új szobalány
Albérlet az asztal alatt

Albérlet az asztal alatt

Budaörsi Latinovits Színház
  • Florence Aubaiféche
CLOSER - Átrium Film-Színház és 011 Alkotócsoport

CLOSER - Átrium Film-Színház és 011 Alkotócsoport

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Anna
Diploma előtt

Diploma előtt

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Mrs. Robinson (Judith)
Diploma előtt

Diploma előtt

Móricz Zsigmond Színház
  • Actor/Actress
Diploma előtt

Diploma előtt

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Mrs. Robinson (Judith)
Diploma előtt(x)

Diploma előtt(x)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Actor/Actress
Dobó Kata: A belső külsővé válik

Dobó Kata: A belső külsővé válik

Hírös Agóra
  • Kétszeres Story Ötcsillag-díjas színésznő, rendező.
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Hatszín Teátrum
  • Antonietta
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Antonietta
Egy különleges nap

Egy különleges nap

6szín
  • Antonietta
Egy különleges nap

Egy különleges nap

Karinthy Színház
  • Antonietta
Elnöknők

Elnöknők

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mariedl
Én, Te Őt!

Én, Te Őt!

Karinthy Színház
  • Arlene
Én, Te Őt! Frici bérlet

Én, Te Őt! Frici bérlet

Karinthy Színház
  • Arlene
Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

Érzelmes üzletek-három egyfelvonásos

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Ettore Scola: Egy különleges nap

Ettore Scola: Egy különleges nap

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Antonietta
Francia négyes

Francia négyes

Budaörsi Latinovits Színház
  • Florence Aubaiféche
Giuseppe Verdi: ATTILA opera

Giuseppe Verdi: ATTILA opera

Margitszigeti Színház
  • Kreatív tanácsadó
Ibsen: Nóra

Ibsen: Nóra

Békéscsabai Jókai Színház
  • Lindéné
Kegyelemkenyér

Kegyelemkenyér

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Actor/Actress
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Director
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

SZÍNPART
  • Linda Lodge
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Director
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Lodge
KÖLCSÖNLAKÁS

KÖLCSÖNLAKÁS

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Lodge
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Linda Lodge
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Linda Lodge
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Móricz Zsigmond Színház
  • Linda Lodge
Kölcsönlakás

Kölcsönlakás

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Linda Lodge
KÖLCSÖNLAKÁS - Játékszín

KÖLCSÖNLAKÁS - Játékszín

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Linda Lodge
KÖLCSÖNLAKÁS - vígjáték két részben - A Játékszín előadása

KÖLCSÖNLAKÁS - vígjáték két részben - A Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Linda Lodge
Lear király

Lear király

Békéscsabai Jókai Színház
  • REGAN, Lear király lánya
Libikóka

Libikóka

Békéscsabai Jókai Színház
  • Gittel
Libikóka

Libikóka

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Gittel
Liselotte és a május

Liselotte és a május

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Liselotte
Liselotte és a május

Liselotte és a május

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Actor/Actress
LISELOTTE ÉS A MÁJUS

LISELOTTE ÉS A MÁJUS

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Liselotte
Lüzisztraté

Lüzisztraté

Békéscsabai Jókai Színház
  • Lüzisztraté, feleség
Marilyn Monroe kiállítás

Marilyn Monroe kiállítás

Reök Palota
  • Háziasszony
Minden ugyanúgy van -  tükörképek a múltból

Minden ugyanúgy van - tükörképek a múltból

Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.
  • vagy
Moliere: Tartuffe

Moliere: Tartuffe

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Elmira
NYOLC NŐ

NYOLC NŐ

Szegedi Nemzeti Színház
  • Louise, az új szobalány
Nyolc nő

Nyolc nő

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Louise, az új szobalány
NYOLC NŐ      Helyszín: VECSÉS

NYOLC NŐ Helyszín: VECSÉS

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Louise, az új szobalány
Nyolc nő - Játékszín

Nyolc nő - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Pierette
Nyolc Nő - komédia - Játékszín

Nyolc Nő - komédia - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Louise, az új szobalány
Nyugdíjas Bérlet: Egy különleges nap

Nyugdíjas Bérlet: Egy különleges nap

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Antonietta
Patrick Marber: Closer

Patrick Marber: Closer

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Anna
Patrick Marber: Closer - Bemutató

Patrick Marber: Closer - Bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Actor/Actress
Pozsgai Zsolt LISELOTTE ÉS A MÁJUS

Pozsgai Zsolt LISELOTTE ÉS A MÁJUS

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Liselotte
Pszicho

Pszicho

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Mary, Lila Crane
Stuart Mária

Stuart Mária

Békéscsabai Jókai Színház
  • Actor/Actress
Szajré

Szajré

Karinthy Színház
  • Actor/Actress
Szente Vajk – Galambos Attila: A Dominógyilkosság

Szente Vajk – Galambos Attila: A Dominógyilkosság

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Sharon, sajtószóvivő
Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Eva
Teljesen idegenek

Teljesen idegenek

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Eva
Teljesen idegenek - Játékszín

Teljesen idegenek - Játékszín

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Eva
Terry Johnson: Diploma előtt

Terry Johnson: Diploma előtt

Gyulai Várszínház
  • Mrs. Robinson (Judith)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Dominógyilkosságok - krimi

Tihanyi Szabadtéri Játékok / Dominógyilkosságok - krimi

Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
  • Sharon, sajtószóvivő
VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

VSZF 2013 (Békéscsaba) Lear király

Thália Színház
  • REGAN
W. GIBSON/PINCESZÍNHÁZ: LIBIKÓKA

W. GIBSON/PINCESZÍNHÁZ: LIBIKÓKA

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Gittel
William Gibson: Libikóka

William Gibson: Libikóka

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Gittel
WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA

WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Gittel
William Gibson: Libikóka - a Pinceszínház előadása

William Gibson: Libikóka - a Pinceszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Gittel

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.